Kutyák fekete bundában

Kutyák fekete bundában


Azt mondják, hogy a fekete állatok nem tartoznak a legkedveltebbek közé, ezért egy menhelyen ők azok, akiket utoljára fogadnak örökbe. (Én ez alól kivételt képezek, mert nekem a kedvenceim.) Egy fotós azonban most megmutatta a nagyvilágnak, hogy milyen jól mutatnak ezek a különleges állatkák a felvételeken. Chantal Levesque életében a fekete állatok mindig is fontos szerepet töltöttek be, amikor megszületett, a családnak fekete kölyökkutyája volt, Ruth. Később fiatal felnőttként egy fekete macskája lett, akit Diablonak nevezett el, és közel 16 évig éltek együtt.

Amikor aztán Chantal a hivatásának az állatok fotózását választotta, úgy döntött, mindenkinek megmutatja, hogy a fekete szépségek értékes és tehetséges állatok, nem hoznak az emberre bajt, és átkot, nem kell félni tőlük. Modelleknek több menhelyen élő állatot is keresett és talált, és az ötlet ott fogalmazódott meg benne: szürke árnyalatú képeken fekete állatokat fog fotózni. Ebből a kósza kis ötletből aztán szenvedélyprojekt lett, aminek a The Chasing Shadows projekt nevet adta, és ennek segítségével így sok olyan negatív előítéletet sikerült eloszlatnia, amit az emberek nagyobb része a fekete állatokról gondolt.

Az állat személyisége, lendülete, elevensége és természetesen rosszindulatú viselkedése is megjeleníthető egy-egy jól sikerült felvételen. Ha a szemükbe nézünk, látjuk szerető lelküket. Különféle, róluk készült portrékkal, akciójelenetekkel és hangulatos környezeti fotózással, elmesélik történeteiket.

Hajrá hát, fekete szépségek, mutassuk meg a világnak milyen elbűvölőek vagytok! Ebben az írásomban én most fekete kutyákról készült képeket gyűjtöttem össze.

 


Chantal fotózási stílusának kialakításában a legnagyobb inspirációt a zenei és a dokumentumfotósok adták. Steve McCurry munkái különösen nagy hatással voltak rá, hiszen ő mesterien használta a fényeket, a színeket és a kompozíciót, és így a képeivel jeleneteket tárt a világ elé. Az pedig, hogy egy történetet egyetlen gyönyörű képen mesél el, nagyon inspiráló. A koncertek fotózása amúgy is rendkívüli a fényektől, vagy attól az energiától, amit egy-egy művész színpadon állva képvisel. Ráadásul a The Chasing Shadows elnevezésű projektet az Árnyék című film ihlette.

 



Chantal a háttérmunkával, a képek szerkesztésével nem tölt el túl sok időt, mivel szereti, ha egy fotó természetes marad. Egy képen talán 5-15 perces utómunkát végez el. Vannak azonban olyan munkák, amikhez nagyobb kreativitásra van szükség, így ebben az esetben akár fél óránál is többet elidőzhet egy-egy fotón.

 


Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc fotótípusa, Chantal az akciót nevezte meg, de valójában sokkal többről szól egy akciókép, mint ami a nevében benne van. Hiszen van rajta mozgás, érzelmek, energia. Hangulatos hely. Szép környezet. S még annyi minden más, ami miatt egy fotót lehet szeretni.

 

 

Chantal ügyfelekkel foglalkozó szakember, így számára különösen fontos az, hogy kreatív projekteket hozzon létre. Ez az, ami a szenvedélye, ez az, ami nélkül nem akarna élni. A kreatív fotózások alkalmat adnak arra, hogy új technikákat és helyszíneket próbáljon ki, amelyeket aztán felkínálhat ügyfeleinek. Meggyőződése az, hogy egy kreatív munka segít megelőzni a kiégést.

 

 

 

Habár Chantal már egy ideje házi kedvencek fotózásából él, mégis a mai napig izgatottan vág bele egy új munkába. Saját bevallása szerint aludni sem tud ilyenkor, annyira élvezi a tervezést is például, sőt az alkotási folyamatból ez a kedvenc része. Youtube videókat néz meg azért, hogy új technikákat tanuljon, és mindig igyekszik megtalálni a tökéletes kutyamodellt. Ráadásul készít hangulattáblát is, így szinte mindig van elképzelése arról, mit szeretne a fotón látni.

 


Chantal nagyon szereti az állatokat, ezért döntött amellett, hogy házi állatokat fog fotózni. Főleg a dinamikus, pörgős portrék készítését részesíti előnyben, ahol egyedi karaktereket tud ábrázolni, amelyen az állatok a legfurcsább, legvadabb, legcsodálatosabb énjüket mutathatják meg.

 

 

 

 

Chantal – amikor megkérdezik, hogy lett belőle fotós – szeret viccesen válaszolni, és ilyenkor azt mondja, hogy már fényképezőgéppel a kezében született.  Tehát egészen korán elkezdett fotózással foglalkozni. Filmes fényképezőgépekkel kezdett dolgozni, és ő már jóval a digitális korszak előtt is alkotott, hiszen kezdetben egy sötét szobában hívta elő a képeket. A kép varázslatos megjelenése egy papíron izgalommal töltötte el. Habár mindig is rajongott a kreatív munkákért, festőként és zenészként is dolgozott évekig, a fotózás hét évvel ezelőtt vált komoly hobbiból hivatássá számára. Kezdetben félt, hogy a hatalmas szenvedély unalmas és már megszokott munkává válik, de 7 év után is olyan szenvedéllyel áll neki, mintha csak tegnap kezdte volna. Ebben pedig sokat segít neki a háziállatokkal való közös munka.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez az írás eredetileg a Cukiság Világa magazinban jelent meg, IDE kattintva a többi cukiságról szóló cikket is elolvashatod.

 

Forrás:        

chantallevesquephoto.com

Tetszett a cikk?

 

 

KutyaVilága cikkajánló

További cikkek »