A pancsolás a kutyának is jár

A pancsolás a kutyának is jár


Boldog csaholás, órákon át tartó játék a fűben és egy hosszú partszakasz, ahol gazdi és kiskedvenc együtt fürödhet. Aki megmártózna a Balaton vizében, de négylábú társát sem szeretné otthon hagyni, azt tárt karokkal várja a fonyódi kutyásstrand. Hazánk egyik legnagyobb kutyabarát partja mindössze pár lépésre található az üdülőváros kikötőjétől és a Szúnyogszigettől. 

 

 



A hatalmas füvesített területet végig kerítés szegélyezi, így a kutyák az úszás mellett a szabad rohangászás élményét is megismerhetik. Parkolásra közvetlenül a bejárat mellett van lehetőség, a férőhelyeken maximum 25 autó tud leparkolni. Mivel a strand fái zömmel még fiatalok, az árnyékos helyek megszerzése érdekében korán kell érkezni vagy napernyővel és árnyékoló sátorral felszerelkezve.

 



A víz tiszta, hordalékmentes és hamar felmelegíti a nyári nap sugara. A bátrabb ebek akár a part menti kövekről is belecsobbanhatnak a Balatonba, de rendelkezésre áll rámpa és több lépcső is. A félénkebb vagy kistestű kutyusoknak a hátsó partszakasz homokos lejtője és sekélyebb vize lesz ideális. Természetesen a gazdik is kiélvezhetik a víz adta örömöket és attól még emlékezetesebb lesz az élmény, hogy kedvencükkel együtt pancsolhatnak.

 

 

 

 

 

 

A fonyódi kutyás fürdetőhely egy jól felszerelt büfével is várja az ide érkezőket, ahol nosztalgikus strandételeket tudnak vásárolni. Kulturált mosdóval rendelkezik, valamint egymástól kis távolságra vannak szemetesek, hogy minél könnyebb legyen tisztán tartani a strandot. Már csak a hangulat miatt is érdemes ide látogatnia annak, aki szereti a kutyákat.

 

 

A négylábúak lefárasztására ott a Balaton és a füves terület. Fontos megjegyezni, hogy a strandot csak megfelelő oltásokkal rendelkező, féregtelenített és jól szocializált kutyák látogathatják. Ennek igazolására célszerű kéznél tartani az eb oltási könyvét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás:

szallas.hu

Felső kép: i.szalas.hu

Többi kép: balatontravel.hu, i.szalas.hu

Tetszett a cikk?

 

 

KutyaVilága cikkajánló

Amikor a kutya nem ismer határokat
Hasznos információk, ötletek, tippek
Mit tegyünk, ha a kutyusunk mindent megtesz azért, hogy felhívja magára a figyelmet? A szakértő megmondja.
Előítéletek nélkül szeretni
Kutyatárs, élet egy kutyával
A képeken látható kedvencek megmutatják azt, hogy a legnagyobb boldogság az életben szeretni és szeretve lenni.
Tehetséges kutya a színpadon
Kutyamánia, egyéb
„Soha nem láttam hasonlót” – 2012 óta először nyerte meg kutya a tehetségkutató versenyt.
Élményszerzés és fotózás
Kutyamánia, szabadon
A kutyafotós két szenvedélye: a kutyák és a fotózás. Ebből építette fel álomkarrierjét.
Zöldségötletek kutyáknak
Hasznos információk, érdekességek
15 kutyabarát zöldség, amit bátran adhatunk hűséges társunknak.
Kutyák fekete bundában
Kutyamánia, kedvenc kutyák
Az állat személyisége, lendülete, elevensége és viselkedése is megjeleníthető egy-egy jól sikerült felvételen.
Az utazó kutya, aki érmeket szerzett
Kutya történet, egyéb történet
Owney 230 000 kilométert utazva bejárta az összes amerikai államot, egyszer még egy világkörüli utat is megtett.
Mindenkinek jár a második esély
Kutya történet, egyéb történet
Egyszerre mentik a kutyákat és az elítélteket egy amerikai börtönben.
Minden este együtt úsznak a jóbarátok
Kutyatárs, kutyák és barátaik
Egy kutya és egy vadkacsa barátságának aranyos történetéről szól mai írásom.

További cikkek »