A kutya, aki 14 évig őrizte gazdája sírját
Ez a történet egy John Gray nevű kertésszel kezdődik, aki 1850-ben a családjával együtt érkezett Edinburgh-be, Skóciába. A férfi állást keresett, hiszen el kellett tartania a családját. Kezdetben szakmájában szeretett volna elhelyezkedni, de próbálkozása sikertelennek bizonyult. Mivel kertészként nem talált munkát, ezért úgy döntött, más lehetőségek után néz. Amikor az Edinburgh-i Rendőrség éjjeliőr, járőröző rendőr állást hirdetett, akkor jelentkezett, és fel is vették. Nem sokkal később éppen az éjszakai műszakjába sietett, amikor találkozott egy apró, skye terrierrel, a kóbor Bobby-val, akit magával vitt. Habár Bobby nem őrkutya, de az évek során kiderült, hogy hűséges, és rendkívül szórakoztató társ a mindennapokban, így John és Bobby elválaszthatatlanok lettek. A kutya mindenhova követte gazdáját, a helyiek is felfigyeltek a különös kapcsolatra. Több év is eltelt úgy, hogy együtt járőröztek Edinburgh hideg éjszakáin, nyugalmat és békét biztosítva a közösségnek. Egy napon azonban John megbetegedett. A feljegyzések szerint a rendőrorvos tuberkulózissal kezelte. John Gray 1858. február 15-én meghalt. S valójában innentől indul Greyfriars Bobby szomorú története.
1865 körül készült lenyomat, amelyet Greyfriars Bobbynak véltek. A fotó forrása: National Galleries of Scotland / en.wikipedia.org
John Gray-t Edinburgh óvárosában, a Greyfriars Kirk területén helyezték örök nyugalomra. Habár Bobby elveszítette legjobb barátját, de sosem engedte el őt. A kutya hátralévő idejét azzal töltötte, hogy a sírnál ült és őrizte gazdáját. Hamarosan Bobby nagyon híressé vált az egész városban. Az emberek a temető bejáratánál várakoztak minden egyes nap 13.00 órakor, mert Bobby naponta csak egyszer, fenti időpontban hagyta el a sírt azért, hogy megebédeljen. Egy közeli kávézóba látogatott el. A „Trail’s Coffee House" nevű helyre korábban gyakran járt gazdájával, és a kávézó tulajdonosa John Gray halála után is tovább etette Bobbyt.
Bobby és a Trail család 1868-ban. A fotó forrása: W.G. Patterson / en.wikipedia.org
A Trail család kávézójában mindig szívesen látott vendég volt Bobby, 1858-tól 1872-ig etették őt. Egy emléktáblát is felállítottak a kutya tiszteletére.
Emléktábla Bobby tiszteletére. A fotó forrása: wikimedia commons
1867-ben új törvényt hoztak meg Edinburgh városában, ez alapján minden kutyának engedéllyel kellett rendelkeznie. Ha egy kutyát nem regisztráltak a városban, akkor azt megölték. Sir William Chambers, aki Edinburgh-ben politikai pályája mellett sokat tett az állatok védelméért is, kifizette Bobby engedélyét, és a kutyát egy szép nyakörvvel ajándékozta meg, rajta egy felirattal, hogy hozzá tartozik a kutya, így rendelkezik a szükséges engedéllyel. A nyakörv jelenleg az Edinburgh-i Múzeumban található.
Íme, Bobby nyakörve. A fotó forrása: Victuallers / en.wikipedia.org
Egyes források szerint Bobby hűségesen őrizte szeretett gazdája sírját 14 éven keresztül, egészen 1872-ben bekövetkezett haláláig. Ez idő alatt az edinburghiak egyszerűen imádták őt, és nagyon vigyáztak rá, hogy semmi bántódás ne érje. De természetesen a történet valódiságát sokan megkérdőjelezték. Még három könyv is született a témáról:
- Forbes Macgregor: Greyfriars Bobby: The Real Story at Last
- Jan Bondeson: The Most Faithful Dog in the World
- Richard Brassey: Greyfriars Bobby The Most Famous Dog in Scotland
Ami miatt sokan nem hiszik, hogy ez az eset valóban megtörtént az, hogy az egyik napilapban 1889. február 8-án két levél is megjelent, ami teljesen ellent mondott egymásnak. Mindkét levelet más ember írta, és mindketten azt állították, hogy ismerték a kutyát, de teljesen másként mesélték a történetet. Ráadásul John Gray létezése a mai napig tisztázatlan. Korábban, 1871-ben Mr. Trail beszélt egy John Gray nevű farmerről, de van egy másik férfi ugyanabból az időből, aki ugyanazt a nevet viseli.
A fenti könyvek egyikében, Jan Bondeson maga is cáfolja a történet valódiságát. Ő ugyanis komoly kutatómunkát végzett és kiderült, hogy a 19. századi Európában több mint 60 feljegyzés készült olyan kutyákról, akik temetőkben ólálkodtak a sírok körül. Ezek a kutyák többnyire kóbor kutyák voltak, akiket a látogatók és a temetők gondozói etettek. Bondeson azt is kifejtette, hogy ez az álhír véleménye szerint azért jött létre, hogy a helyi közösség anyagi haszonra tegyen szert. Azt is feltételezte, hogy valójában 1867-ben az eredeti Bobby meghalt, és helyette egy fiatalabb kutyát vettek fel, ami megmagyarázza Bobby hosszú élettartamát. Az, hogy mi igaz a történetből és mi nem az, valószínűleg sosem derül ki, de az biztos, hogy Greyfriars Bobbyt a mai napig is tisztelik, és Edinburgh múltjának fontos és kiemelkedő szereplője.
Greyfriars Bobby sírköve. A fotó forrása: Stephen Montgomery / Flickr / en.wikipedia.org
Voltak olyanok is, akik egyértelműen elhitték azt, hogy Bobby létezett. Angela Georgina Burdett-Coutts bárónőt például nagyon meghatotta Greyfriars Bobby története, ezért engedélyt kért Edinburgh városi tanácsától, hogy gránit szökőkutat állíttathasson fel Bobby tiszteletére.
Greyfriars Bobby szobra. A fotó forrása: Michael Reeve / en.wikipedia.org
Az emlékművet, amelyet William Brodie 1872-ben készített, a IV. György híd és a Candlemaker Row találkozásánál (a templomkert bejáratával szemben) avatták fel 1873. november 15-én. A Greyfriars Bobby emlékmű a híres vadászkutya életnagyságú szobrát láttatja. Eredetileg ivókútnak építették, az emberek és a kutyák számára, a felső részen az emberek, alul a kutyák ihattak belőle. 1975 körül azonban elzárták a vizet egészségügyi és higiéniai okok miatt. Az emberek még mindig látogatják az emlékművet, botot hagyva ott (Bobby-nak, hogy hozza vissza), időnként kutyáknak való játékokat és virágokat is elhelyeznek ott. Bobby kopjafáján ez áll: „Greyfriars Bobby – 1872. január 14-én halt meg – 16 éves volt – Hűsége és odaadása legyen tanulság mindannyiunk számára.” Az emlékművet az Edinburgh-i Kerületi Tanács felügyelete alatt teljesen felújították 1985-ben.
Emlékmű Greyfriars Bobby halálának 150. évfordulójára (2021). Greyfriars Kirkyard, Edinburgh. A fotó forrása: Vincewarne / en.wikipedia.org
Bobby története egy regény és két film ihletője volt: Eleanor Atkinson Greyfriars Bobby című regénye (1912), valamint a Greyfriars Bobby (1961) és a The Adventures of Greyfriars Bobby (2006).
Forrás:
thevintagenews.com
Felső kép: Greyfriars Bobby szobra A fotó forrása: en.wikipedia.org
KutyaVilága cikkajánló