Élményszerzés és fotózás

Élményszerzés és fotózás


Egy brit fényképész, Barbara szerint a legkülönlegesebb nap az, ha egy virágos mezőn töltheti el a napját, miközben süt a nap, kutyák játszanak körülötte, a gazdáik pedig nevetnek és felidézik a legszebb emlékeiket. A tavaszi és a nyári hónapokban a fotós két kedvenc elfoglaltsága a gyönyörű, virágos mezők látogatása és a kutyák fotózása, ezért döntött úgy, hogy ezt a kettőt egyesíti, és így születtek meg a gyönyörű képek.

 

 

Barbara első nagy szenvedélye az állatok iránt alakult ki, jóval azelőtt, hogy kezébe vette volna a fényképezőgépet. 8 évesen aztán elkezdte lefotózni a házi kedvenceit. Imádta azokat az apró szőrgombócokat és most, hogy ők már nem élnek, még hálásabb a megmaradt felvételekért, fotóalbumokért. Aztán teltek az évek, és úgy gondolta, a két szenvedélyét, amit a legjobban szeret a világon álomkarrierré kellene alakítania. Így történt, hogy kutyafotós lett belőle. Barbara számára semmi sem okoz nagyobb örömet, mint megörökíteni a saját és mások kedvenceinek szépségét, személyiségét, és azt a hatalmas szeretetet, amit adnak. Ezáltal emlékeink örökké velünk maradnak. Pályája kezdetén a legnagyobb inspirációt egy másik kutyafotóstól kapta, aki élénk, gyönyörű színeket használt a felvételein. Úgy döntött, ő is valami hasonlót szeretne: ezért első kutyáját tulipánmezőkön fotózta le, így az élmény, amit ott ketten átéltek, megmaradt a felvételeken. De onnantól kezdve állandóan a virágmezőket kereste...

 

 

Barbara célja az, hogy a kutyának is óriási élmény legyen a vele töltött idő a virágmezőn. Úgy gondolja ugyanis, hogyha a kutya nem érzi jól magát, nem szórakozik egy jót, akkor az a képen is meglátszik. Ezért sok időt fordít arra, hogy a kutyája jól érezze magát vele… és a fényképezőgéppel természetesen. Általában egy szárított szardínia a kamera tetején trükkös módszernek bizonyul, mondja nevetve. De persze nagy segítség az is, ha magukkal viszik a fotózásra a kutya kedvenc játékát, vagy labdáját. Az a nap mindkettejük számára a szórakozásról kell, hogy szóljon.

 

 

Persze Barbara nem csak a saját két imádott kutyusát fotózza, hiszen jelenleg ez a munkája. Ezért vállal kutyafotózásokat rendszeresen, és bizony történetei is vannak ezekről. Az egyik legemlékezetesebb élménye egy olyan kutyával volt, aki az egyik napját családjával és Barbarával egy napraforgómezőn töltötte. A mező egy zárt terület volt, de a tulajdonos megengedte nekik, hogy bemenjenek fotózni és közös élményeket szerezni. Az együtt töltött idejük különleges volt, szeretettel élték meg a gyönyörű reggelt, amikor a nap előbukkant a hegyek mögül.

 

 

 

 

Forrás:

raisethewoofphotography.com

instagram / Raise The Woof Photography

Tetszett a cikk?

 

 

KutyaVilága cikkajánló

Tolvaj osont a házba
Kutya humor, vicces kutyák
2017 augusztusában egy kutyát vádoltak meg egy rablással.
Előítéletek nélkül szeretni
Kutyatárs, élet egy kutyával
A képeken látható kedvencek megmutatják azt, hogy a legnagyobb boldogság az életben szeretni és szeretve lenni.
Kutyák fekete bundában
Kutyamánia, kedvenc kutyák
Az állat személyisége, lendülete, elevensége és viselkedése is megjeleníthető egy-egy jól sikerült felvételen.
Szokatlan állatbarátságok
Kutyatárs, kutyák és barátaik
Olyan történeteket mutatok most, amikben egymástól eltérő karakterű állatok életre szóló barátságokat kötöttek.
A személyiségüket megmutató kutyák
Kutyamánia, szabadon
A kutyusok szépsége mellett a jellemük, és a kis furcsaságaik is megjelennek egy-egy jól sikerült felvételen.
A kutya, aki „tönkreteszi” a csoportképeket
Kutya humor, vicces kutyák
Nemcsak az emberek között, de az állatok világában is akad olyan, aki szeretne kiemelkedni a tömegből.
A szánhúzó kutyák antarktiszi története
Kutya történet, egyéb történet
Miért nincsenek már szánhúzó kutyák az Antarktiszon?
Barátságban egy elefánttal
Kutyatárs, kutyák és barátaik
A két jóbarát legszívesebben a vízben tölti idejét egymással, játszanak, labdáznak együtt.
Játék a buborékkal
Kutyamánia, cuki kutyák
A szappanbuborék minden kutyából mást vált ki: van, aki játszik vele, de van olyan is, aki nem törődik vele.

További cikkek »